Archive for április, 2016

Beharangozó 25.Forduló

Tippel:

szegfű

Szegfű Mihály, az Apagy edzője.

Szombat

Terem (11.)–Újfehértó (5.): – A Fehértó jelenleg jobb formában

van, mint a hazaiak, most is érvényesítik akaratukat.

Vasárnap

Nagykálló (10.)–Levelek (4.): – A leveleki fiatalok megtréfálják

a Kállót.

Gávavencsellő (8.)–Napkor : – Súlyos válságban vannak a

vendégek, nagy szükségük lenne a pontokra, de a jelenleg az

esélyek a hazaiak mellett szólnak.

Encsencs (6.)–Kállósemjén (9.): – Mindkét csapat kevés

döntetlent játszik, de nekünk most jól jönne ez az eredmény.

GFSE-Oros (16.)–Rakamaz (2.): – A Rakamaz hamar

feledtetni fogja a múlt heti vereségét.

Nyírpazony (15.)–Kótaj (3.): – A vendégek megszerzik a

három pontot.

Cellspan-Balkány (1.)–Nyírvasvári (13.): – Minket

megvicceltek a vasváriak, a Balkányt nem fogják.

Apagy (7.)–Nyíribrony (12.): – Mi már tettünk egy lépést ki a

gödörből, a vendégek jelenleg is ott vannak, nem szeretnénk

most segíteni rajtuk. (A mérkőzést Ófehértón rendezik)

24. Forduló – Újra győzelem

Nyírvasvári-Nyírpazony 1 – 2 (0 – 0)

Nyírvasvári: Serbán J.-Hoszpodár M.,Rebegea C.,Marian S.,

Moldovan I.-Szántó I.,Sivadó L.,Dobos J.,Czibi Zs./Vonza F./

-Lamos D./Petrás M./Karczub G./Kocsis Z./ Edző: Körmös

Miklós.

Nyírpazony: Tóth Z.-Szabó B.,Ladik S.,Kosztik D.Tóth G.-

Mészáros J.,Lakatos P.,Márton P.,Hódi G./Tóth M./-Paulik I.,

Balázsi P. Játékos edző: Márton P. Ifi: 1-0

Gólszerzők: Dobos J. illetve

pany lak

Paulik István                               Lakatos Péter

 

Körmös Miklós:

körm.

Szegény embert az ág is húzza. Helyzetek sokaságát hagytuk ki,

ellenfelünk két helyzetből két gólt lőtt, így büntetett bennünket.

 

Márton Péter:

márton

 Végre!

 

Nyíribrony–Kállósemjén 1–4 Ifi: 1–1.

Rakamaz–Cellspan-Balkány 0–2 Ifi: 3–2.

Újfehértó–Gávavencsellő 3–3 Ifi: 3–1.

Levelek–GFSE-Oros 4–1 Ifi: 4–0.

Napkor–Apagy 0–1 Ifi: 3–0.

Kótaj–Terem 1–1 Ifi: 5–3.

Nagykálló–Encsencs 0–0 Ifi: 4–3.

1. Balkány 24 23 1 – 103–8 70
2. Rakamaz 24 22 – 2 128–19 66
3. Kótaj 24 17 3 4 60–14 55
4. Levelek 24 15 2 7 51–36 47
5. Újfehértó 24 12 4 8 66–54 40
6. Encsencs 24 11 1 12 64–63 34
7. Apagy 24 10 3 11 49–50 33
8. Gávavencsellő 24 9 6 9 45–47 33
9. Kállósemjén 24 8 4 12 38–69 28
10. Nagykálló 24 6 6 12 31–59 24
11. Terem 24 6 4 14 37–88 22
12. Nyíribrony 24 5 7 12 28–66 22
13. Nyírvasvári 24 6 3 15 37–61 21
14. Napkor 24 4 8 12 36–62 20
15. Nyírpazony 24 4 6 14 26–67 18
16. GFSE-Oros 24 3 4 17 27–63 13

Beharangozó 24. Forduló

Tippel:

mirg

Mirgai László, a Cellspan-Balkány edzője.

Vasárnap. Nyírvasvári (12.)–Nyírpazony (15.): – Itt lenne az

ideje, hogy a Pazony újra győzzön, úgy gondolom, ezt a meccset

behúzza.

Nyíribrony (11.)–Kállósemjén (9.): – A Semjén egész jó formában

van, képesnek tartom a pontszerzésre.

Újfehértó (5.)–Gávavencsellő (7.): – Az Újfehértó nagyon elkapta

a fonalat, ugyanakkor a Vencsellő is jó kis csapat – döntetlenszagú.

Levelek (4.)–GFSE-Oros (16.): – A Levelek otthon rendszerint

biztosan hozza a mérkőzéseit, bár a vendégcsapat magára talált,

ettől függetlenül hazai sikerre tippelek.

Napkor (14.)–Apagy (8.): – Kettes.

Kótaj (3.)–Terem (13.): – A Kótaj otthon megszerezheti a három

pontot, de a szívós Teremmel vigyázni kell.

Nagykálló (10.)–Encsencs (6.): – A Nagykálló otthon begyűjti a

három pontot.

Rakamaz (2.)–Cellspan-Balkány (1.): – Az őszi mérkőzés előtt azt

nyilatkoztam, amit most is tartok: nem két megyei másodosztályú

csapat fog összecsapni a hét végén. Mindkét együttes

játékosállománya megüti az első osztály szintjét, így biztosan jó

meccset vívunk. és győzzön a jobb!

23.Forduló

Nyírpazony–Rakamaz 1–5 (0–2)

Nyírpazony, 50 néző, v.: Siroki.

Nyírpazony: Tóth Z. – Szabó B., Ladik S., Sarkadi Zs., Tóth G.,

Szalka N., Szabó I. (Sándor R.), Hódi G., Paulik I., Somogyi F.,

Márton P. Játékos-edző: Márton Péter.

Rakamaz: Pintér L. – Csáki V., Deme A., Hokk Á., Orosz T.,

Kóka R. (Venczel I.), Suskó Á., Gál N. (Mihali F.), Cseh K.

(Kóder L.), Anderka R. (Pálfi I.), Galambosi G. Edző:

Madalina György.

Gól: Hódi G., illetve Galambosi G., Anderka R., Kóka R.,

Pálfi I., Mihali F. Ifi: 2–13.

márton

Márton Péter: – Egy csapat erejét nem csupán a siker határozza

meg, hanem, hogy a nehéz időkben képes-e felállni. Ha a mai

eredménnyel nem is, de a mutatott játékkal és a hozzáállással

elégedett vagyok.

madalina

Madalina György: – Ellenfelünkön nem látszott, hogy a legutóbbi

fordulóban három játékosát kiállították. Mi pedig bizonyítottuk,

tudunk rosszul is játszani, annyi labdát rontottunk, hogy

forintosból is elég lenne. De a lényeg, hogy nyertünk és eggyel

beljebb vagyunk.

 

 Nagykálló–GFSE-Oros 1–0 Ifi: 0–2.

Kállósemjén–Napkor 2–0 Ifi: 2–10.

Encsencs–Nyíribrony 7–0 Ifi: 6–3.

Terem–Nyírvasvári 4–2 Ifi: 7–3.

Cellspan-Balkány–Levelek 4–0 Ifi: 2–2.

Apagy–Újfehértó 2–6 Ifi: 1–5.

Gávavencsellő–Kótaj 0–0 Ifi: 1–1.

 

 1. Balkány 23 22 1 – 101–8 67
2. Rakamaz 23 22 – 1 128–17 66
3. Kótaj 23 17 2 4 59–13 54
4. Levelek 23 14 2 7 47–35 44
5. Újfehértó 23 12 3 8 63–51 39
6. Encsencs 23 11 – 12 64–63 33
7. Gávavencsellő 23 9 5 9 42–44 32
8. Apagy 23 9 3 11 48–50 30
9. Kállósemjén 23 7 4 12 34–68 25
10. Nagykálló 23 6 5 12 31–59 23
11. Nyíribrony 23 5 7 11 27–62 22
12. Nyírvasvári 23 6 3 14 36–59 21
13. Terem 23 6 3 14 36–87 21
14. Napkor 23 4 8 11 36–61 20
15. Nyírpazony 23 3 6 14 24–66 15
16. GFSE-Oros 23 3 4 16 26–59 13

Beharangozó 23. Forduló

Tippel: Karácsony Mihály, a Nagykálló elnöke.

Szombat (kezdés: 16, ifi: 14)

Nyírpazony (15.)–Rakamaz (2.): – Jó pályán nyer a

vendégcsapat.

Vasárnap

Gávavencsellő (6.)–Kótaj (3.): – Döntetlen.

Kállósemjén (9.)–Napkor (13.): – A pályához jobban

alkalmazkodó csapat nyer.

Encsencs (7.)–Nyíribrony (10.): – A pofon után nyer a hazai

csapat.

Terem (14.)–Nyírvasvári (11.): – A szomszédvári rangadón a

döntetlen egyik csapatnak sem jó. Nyer a Terem.

Cellspan-Balkány (1.)–Levelek (4.): – Meglepetést tippelek.

Ugyanakkor a hazai csapatnak nagy szüksége van a három

pontra, mert a következő mérkőzésén valószínűleg erélyes,

„tökös” játékvezetője lesz.

Apagy (8.)–Újfehértó (5.): – A vendégcsapat jó formában van

és győz.

Nagykálló (12.)–GFSE-Oros (16.): – Tiszteljük az ellenfelet, de

korrekt játékvezetés mellett nyerni kell.

Kategória
Üzenőfal
You must be signed in to post a comment